Köztudott, hogy Kalocsát északról körbeveszik a vasúti sínek, melyeken jelenleg sajnos csak teherhorgalom zajlik. A vonalon a Rokkantelep északi határánál, az árulkodó nevű Vasút utca elején található a kalocsai vasútállomás épülete. A létesítmény a kalocsaiak többsége számára biztosan ismert, azonban már egyre kevesebben emlékezhetnek, milyen is volt személyvonattal a 153-as vonalon utazni Kiskőrös felé. A kalocsai vasút történetével foglalkozó cikksorozatunk első eleme a 153-as szárnyvonal történetét dolgozza fel.

A Balkán irányába már az 1840-es évektől tervezték egy vasúti fővonal kiépítését, melyet azonban a magyar szabadságharc, az azt követő belpolitikai viszonyok, majd a balkáni háborúk akadályoztak meg sorra. Végig jelen volt az igény, ugyanis a vasútvonal erőteljes gazdasági kapcsolatokkal és felvirágzással kecsegtetett az ország, és különösen a tervezett vasút mentén fekvő alföldi települések számára.
Az 1867-es kiegyezést követően ugyanakkor tisztulni látszott minden belpolitikai körülmény, illetve a balkáni állapotok is a nyugalom irányába mozdultak el, így az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia szerződésben vállalta, hogy megépítik a Budapest-Belgrád (haza oldalon Budapest-Zimonynak hívott) vasútvonalat 1883. június 15-ig.
A fővonal három lehetséges nyomvonalon haladhatott.
Olvass tovább!

