Mayerhoffer András a hazai barokk és rokokó éptészet egyik legnagyobb alakja. Leginkább a Grassalkovich-család építészeként ismerjük, aki több ismert templomot is tervezett. Ilyen a pesti egyetemi templom, mely nagyon sok részletében és motívumában mutat egyezést a kalocsai főszékesegyházzal. E stílusrokonság miatt következtethetünk Mayerhoffer nevére mint tervezőre. Szintén erre enged következtetni, hogy barátja, Éder János mester is dolgozott a templomunkon, valamint Mayerhoffer tervezte az akkori érsek, Csáky Imre magyarbéli kastélyát is. Sajnos azonban a levéltárakban a tényleges tervező nevéről nem maradt fenn forrásunk, így meg kell jegyezni, hogy vannak, akik Fischer von Erlach, szintén kiemelkedő hazai építészt tekintik a nagytemplom megálmodójának.
-
A városi zsinagóga a Hunyadi János utca és a Haynald Lajos utca sarkán, a Szent István Gimnázium bejáratával majdnem szemben, egészen pontosan a Hunyadi Hános utca 30. szám alatt található. Méreteivel, manapság jellegzetes nagy, rácsos ablakaival messziről látszik. A látványát erősíti, hogy a református imaház és az újonnan épült ügyészség épülete mellett nem nagyon találunk más, ilyen magas épületet a Hunyadi utca ezen oldali szakaszán. Kalocsa egyik jelentős értéke és szerencséje, hogy a világháború és az azt követő pusztítások ellenére a zsinagóga a mai napig jó állapotban megmaradt.

A kalocsai zsinagóga akkor és most – saját szerkesztés Az épület jelenleg a Kalocsai Képtár állandó Vinczellér-kiállítsának odhont, belső tere kétszines, az elmúlt évtizedben esett át egy rekonstrukción. Korábban a városi könyvtárnak adott otthont (akkori nevén Nagy Lajos Könytár), melyet megelőzően az 1950-es évek végéig zajlott itt hitélet. Természetesen a II. világháború előtt Kalocsán is, mint sok helyütt máshol, igen pezsgő zsidó közösség és kultúra volt jelen, az elhurcolt áldozatoknak állít emléket a zsinagóga mellett kialakított emlékpark és emléktábla.
De vajon hányan tudják, hogy a világháború nem csak a helyi zsidóság eltűntetését, hanem vele együtt a zsinagóga pompájának és eredeti, részletgazdag kiképzésnek végét is jelentette?
Olvass tovább! -
-
Elindult a k.arc!
kategóriák: k.arcElindult a k.arc! Hosszú hónapok tervezgetése, ötletelése és előkészületei után nagyon örülünk, hogy végre itt tarthatunk. A mai naptól fogva itt, a weboldalunkon (valamint a facebookon, az instagramon és a youtube-on is) olvashatjátok és láthatjátok mindazt, amit Kalocsa építészetéről, értékeiről és lehetőségeiről gondolunk. Mindezt a sok információt terveink szerint
- cikkek,
- rövid meghatározások, definíciók,
- képek és képgalériák,
- videók és mozgóképek,
- látványtervek,
- archív, levéltári anyagok,
- interjúk,
- rajzok,
- stb.
révén szeretnénk a számotokra bemutatni. Nem titkolt célunk, hogy ezekkel a publikációkkal tágítsuk minden helyi vagy távoli olvasó érdeklődését, tudását, és egy picikét még elkötelezettebbé tegyünk mindenkit Kalocsa épített örökségének védelme iránt.
Igyekszünk folyamatosan fejlődni, amelyhez a Ti segítségetek is kérjük:
visszajelzéseitekkel, ötleteitekkel, kritikáitokkal jelezni tudjátok nekünk, ha ,,jó az irány”; Bármikor, ha van hozzászólnivalótok, személyes történetetek, véleményetek vagy kiegészítésetek, nyugodtan írjátok meg nekünk. Használjátok a lájkokat, szíveket, tetszik gombokat, reakciójeleket véleményetek kifejezésére!Az interakciók, válaszok, jelzések nekünk nagyon fontosak, hiszen többek között a közösségi tervezés, a közösségépítés is célünk a k.arc létrehozásával. Próbáljuk megtalálni az egyensúlyt a realitás és a vízió, a sok írás és a könnyed képek, valamint a közérthetőség és a szakmai mélységek között.
Sosem szándékozunk továbbá alaptalan vagy bántó véleményt megfogalmazni, ugyanakkor meglehet, hogy kritikus szemmel gondolkodunk majd néhány esetben.
Fontos még, hogy az itt megjelent anyagok mind a jobbító szándék és patriotizmus szüleményei. Tartalmaink saját és független szellemi termékek, melyek profittól, politikától, előnyszerzési céloktól mentesek. Amennyiben kutatásaink során meglévő publikációkat használunk tájékozódásként, minél alaposabban igyekszünk a forrást megjelölni.
Már eddig is nagy munkánk van a k.arc létrehozásában, és a jövőben is nagy elszántsággal fogjuk fejleszteni. Reméljük, hogy elnyeri tetszéseteket, és célunknak megfelelően ugyanolyan rajongóivá váltok Kalocsa építészetének, mint mi. Végső soron pedig reméljük azt is, hogy kialakul egy k.arc közösség is!
Várunk vissza Titeket!

