Felszívódott folyónk, a Kígyós

kategóriák:

Kalocsa történetére mindig is nagy hatással volt a Duna közelsége, a város ártéri fekvése. Az elmúlt 100-150 évben is jelentősen formálódott a település közvetlen környezetének vízrajza, azonban azt megelőzően, az árvízvédelmi művek megépítése előtt szinte napról napra alakult a környező táj. A folyamatos változás eredményeképpen a Vajas és az abból kiágazó vízfolyások csordogálnak ma keresztül Kalocsán, ugyanakkor mind a most is felfedezhetők egy másik nagy vízfolyás nyomai. Az alábbi cikkben ennek a folyónak, a Kígyósnak a történetét és jelentőségét mutatjuk be.

Kalocsa a középkorban a Sárköz mocsaras, lápos világának egyik kevés szárazulatán fekvő központja volt. A város címerének kék alapszíne is a végtelen vizeket szimbolizálja, a rajta látható gólyák és a szájukban tartott siklók a környező mocsárvilág jelképei. Mindezen szimbólumok és információk a Duna közelségére vezethetők vissza. A nagy folyó ugyanis ezernyi mellékággal és gyakori áradásokkal árasztotta el Kalocsa környezetét. A mai belvárost teljesen körbevették ezek a folyók, patakok, állóvizek. Egyikük volt a mára eltűnt, pontosabban feltöltődött Kígyós, mely a város szerkezetére és történetére is kiemelt hatással bírt a többi környező vízhez képest.

A Kígyós egyike volt a Duna számtalan mellékágának, mely feltételezhetően a mai Érsekkertnél ágazhatott ki a Csilás Paléból (a ma csak általánosan Vajasként emlegetett folyónk ezen szakaszának korabeli neve). A folyócska az Érsekkert területéről a mai Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény udvarán át érte el a Petőfi utca vonalát, és amentén haladva valahol a mai vásártér környékén ,,veszett bele” a Kalocsa környéki végtelen mocsárvilágba. Régi térképek alapján további két dolgot feltételezhetünk a nyomvonalról: lehetséges, hogy a Kígyós egyfajta folytatása volt a ma is meglévő Árpás, amely a Szőlőkköze városrész alól indul kanyarogva és találkozik később további Duna-mellékágakkal. Szinte biztos továbbá az is, hogy a Vajas/Csilás Palé és a Kígyós között az Obermayer tér vonalában egy összekötő vízfolyás húzódott.

A Kígyós pontos történetére csak következtetéseket tudunk tenni. Ehhez szolgálnak alapot a korabeli térképek és szöveges leírások, valamint a város fejlődését és növekedését részletező dokumentumok. Ugyanakkor pontos és részletes, kifejezetten a Kígyós történetét feldolgozó tanulmányról szerkesztőségünknek nincs tudomása. Megpróbáljuk tehát a következtetéseket, feltételezéseket összefoglalva és némileg kronológiai sorrendbe téve bemutatni számotokra Kalocsa mára eltűnt folyójának rövid történetét.

Fontos alapvetés, hogy a ma ismert, kiépített partú folyók, határozott vonalú vízfolyások csak az utóbbi 50-100 év eredményei. Azt megelőzően iszapos partvonalú, váltakozó szélességű, hol bővizű, hol majdnem kiszáradó vizekről beszélhetünk, ha a Kalocsa környéki folyócskákat emlegetjük. Ezek utánpótlását minden esetben a Nagy-Duna, és annak hosszan elhúzódó áradásai biztosították.

Lássuk most, milyen nagyobb mérföldköveket fedezhetünk fel a Kígyós történetében! Elsőként az alábbi térkép, tehát a középkori idők jelentik számunkra a kiindulást. Eszerint, a védelmi és határvonalként csordogáló Vajas, Csilás Palé és Kígyós keretezték a várost. Ekkoriban több hídon át lehetett csak kijutni Kalocsáról, a Kígyós északon és délen is szerves eleme volt a környező vízrendszernek.

Feltételezzük azonban, hogy idővel a folyó (következtetésünk, hogy a törökdúlás utáni újjáépítés idején) elvesztette kapcsolatát a Csilás Paléval. A folyamat két lépésben történhetett. Okozhatta egyrészt az érseki gazdasági negyed kialakítása, hiszen az 1700-as évek második felében indul meg a Magtár és Lovarda építése, melyekhez vélhetően lecsapolták az épületek leendő környezetét. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdték a vár maradványainak bontását, hogy új érseki rezidencia épülhessen. A nyitóképként szolgáló 1774-es térkép szerint a vár még állt akkoriban, melyet a Csilásból kiágazó Kígyós vizesárokként vett körbe. A korra jellemző, hogy a középkori várak elhordásával együtt megtörtént az egyéb hadászati célú létesítmények felszámolása is, könnyen lehet tehát, hogy a várral együtt temették be a Kígyós ,,elejét”.

Az 1772-re datált térképen még apró betűvel felfedezhetjük a Kígyós nevet és azt is, hogy hidak szelik át. Azonban már nincs ott a neve előtt a rivus (latin: patak) vagy a fluvius (latin: folyó) meghatározás, mely alátámaszthatja a pangó víz jelleget

A Kígyós a belváros déli részén is összeköttetésben állt a Vajassal egy patak révén, mely az 1700-as évek végére a kizárólagos állandó vízutánpótlást jelentette. A mai Kócsag utca vonalában csordogált egy kis patak, mely fölött hidak ívelték át a mai Hunyadi és Szent István király utak vonalában. Azonban az északi összeköttetés feltöltése lassan pangó vízzé változtatta a Kígyóst, mely töltődni és száradni kezdett. A Kígyós mint földrajzi tényező az 1800-as évek végére szűnik meg létezni. Addigra ezt az előbbi, utolsó biztos vízpótlást biztosító patakot is feltöltik. Emellett többé-kevésbé befejeződik a nagy dunai árvízvédelmi művek kialakítása (pl.: a Duna kanyarulatának átmetszése Bogyiszlónál), mely révén jóval ritkábbbá válnak azok a fajta nagy áradások, melyek némi víztöbblettel szolgálhattak a Kígyós és a hozzá hasonló, elmocsarasodó mellékágak számára.

Elmondható, hogy a századfordulóra a folyó már nem létezik nyomokban sem. A néhai Kígyós környezetében jelentős középületek épülnek (Ifjúsági ház elődjéül szolgáló tiszti kaszinó, Tanítók háza, zárdatemplom és egyéb egyházi épületek, stb.), melyek kivitelezésénél már nem tesznek említést a mederben folyó, álló, de akár kisebb belvízről sem. Helyét tehát beépítik, a városszövet részévé teszik.

Az 1830-40-es éveket tükröző térképen is látható még a Kígyós felirat. Azonban itt már egyértelműen megállapítható, hogy már inkább beszélhetünk mocsaras, vizenyős mederszakaszról, mint valódi, nyílt tükrű vízfolyásról

Miért is ilyen jelentős szereplő a Kígyós Kalocsa történetében? A középkorban a várost közrefogta egyik irányból a Csilás Palé/Vajas, míg északi, keleti irányból a Kígyós. Tehát e vízfolyások fontos szerepet betöltve, vizesárokként védték Kalocsát a középkorban. A Kígyós feltételezett stratégiai szerepe mellett a városfejlődésre is befolyással volt. A folyó a középkori városmag természetes szélét alkotta, ugyanakkor a törökdúlás utáni újjáéledés és fejlődés idején is sarkalatos határa volt Kalocsa növekedésének. Az Újváros városrész a középkori város tengelyének folytatásában kezdett kialakulni, szintén a Kígyóstól délre. A folyótól északra elterülő mocsaras szántók, ártéri lapályok olyan sokáig képeztek akadályt a növekvő város számára, hogy csak a 19. század elején jelennek meg házak a mai Dózsa és Erkel utcák mentén a Széchenyi útig. Ezt a területet (mely a belvároshoz hasonlóan egy kisebb, magasabb szárazulaton állt) Kiskalocsa néven emlegették a helyiek. Érzékelhető tehát, hogy a ,,nagy városhoz” képest egyfajta különálló ,,kistestvérként” tekintettek a Kígyóson túli területekre: a város lakosságának mentális térképén egyfajta elkülönítő, elválasztó szerepet töltött be a folyó.

A II. katonai felmérés térképe Kalocsáról. Az 1800-as évek végére elkészült kataszteri térképen már nincs nyoma vízfolyásnak a cikkben részletezett területen, ugyanakkor jól látszik a néhai nyomvonal és annak várorészeket élesen elválasztó jellege

A Kígyós nyoma ma is felfedezhető sok helyütt. A néhai meder helyén, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény udvarán állva szembeötlő, mennyivel magasabban fekszik a Szentháromság tér. A Petőfi utca első néhány házának udvarán a mai napig többméteres szintkülönbségek találhatók a kertek végében a régi meder irányába. A Kígyó utca még a nevében is emlékeztet a vízfolyás meglétére. De beszédes a Kócsag utca, a Csiga utca neve is. A leginkább szembetűnő nyom pedig a Petőfi utca házsorai közötti, különösen nagy, néhol 40-50 méteres távolság, mely szintén kijelöli a Kígyós nyomvonalát.

Volt tehát a városnak egy olyan folyója, mely évszázadokon át töltött be védelmi szerepet, illetve merőben meghatározta városrészek kialakulását és fejlődését, valamint mind a mai napig jelentős az emlékezete is.

Források:

  • Winkler Pál – Kalocsa
  • Asbóth Miklós gyűjteménye
  • Érseki Levéltár
  • Kalocsa.hu
  • Arcanum.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük