A rizalit egy építészeti szakkifejezés. Nem más, mint az épületek homlokzati síkjából kiszökellő falszakasz. Jellemzően ,,tetőtől talpig” tart, azaz még nem nevezzük rizalitnak az épületből kiálló erkélyeket, zárterkélyeket, előtetőket, loggiákat, ablakfülkéket, stb. Vagyis a rizalit az a homlokzati szakasz, mely a csatlakozó terepszinttől egészen a zárópárkányig, ereszig, vagy akár a tetőgerincig is szemmel láthatóan előreugrik.
A rizalit az olasz, illetve latin eredetű risalto kifejezésből származik, mely ugrást, szökkenést jelent. Innen eredeztethető egyébként szaltó szavunk is. A rizalitok a modernizmus beköszönte előtt az építészet egyik leggyakrabban alkalmazott eszközei voltak egy hosszas homlokzat vagy falfelület monotóniájának megtörésére és jatékossá tételére. Nincs ez másképp Kalocsán sem, lássuk!

A rizalitokat az épület (szimmetria)tengelyétől mért elhelyezkedése alapján kategóriákba soroljuk. Értelemszerűen a középrizalit az épület középtengelyében található, tőle távolabb az oldalrizalitokkal találkozhatunk, míg sarokrizalitok az épületek sarakinál, éleinél helyezkednek el.
Az egyes építészeti stílusokat vizsgálva megállapítható az is, hogy a különböző korszakokban más-más alkalmazási mód volt a jellemző. Elmondható, hogy a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus idején leginkább szimmetrikus homlokzatú épületeket alkottak elődeink. Reneszánsz példákról hazánk esetében nehezen, Kalocsa esetében pedig egyáltalán nem beszélhetünk. Városunkban az első tetten érhető építészeti kor a barokk. mely ugyanakkor nagy lenyomatot hagyott a városképen. A barokk építészetre pedig jellemző a plasztikusság, a térbeliség, a mozgalmas homlokzatok, így tehát a rizalitok kedvelt eszközök voltak.
Érdekesség azonban, hogy a törökdúlás után lényeges szempont volt a gyorsaság és a minél kedvezőbb árfekvés a város újjáépítése során, így bár ízig-vérig barokk épületeink vannak a Szentháromság téren és körzetében, mégis (vélhetően a praktikum jegyében) kevésbé alkalmaztak ugráló vonalvezetésű homlokzatokat. Jó példa erre a monoton homlokzatú nagyszeminárium és a kanonoki paloták. A rizalitok alkalmazása Kalocsán leginkább az érseki kastélyon nyomonkövethető.

A klasszicista építészet a barokk után letisztultabb, egyszerűbb, mértanibb építészeti megfogalmazásokat eredményezett. Ennek egyenes következménye, hogy a klasszicista vagy klasszicizáló városi épületeken finomabb, kevésbé szembeötlő rizalitokkal találkozhatunk. A klasszicizmusban ráadásul a sarokrizalitok kevésbé gyakoriak, mint korábban. A klasszicista középrizalitok legjellemzőbb példája az oszlopsoros-timpanonos megoldás, melynek egyetlen városi példája a mai belvárosi plébánia épületének belső homlokzata.

A szecesszió és romantika korában a szimmetria is jelentőségét vesztette, valamint egyre gyakrabban előfordult, hogy az épület középtengelye helyett inkább a széleket hangsúlyozták kiemelt sarokrészletekkel.

A 19. század végén és a 20. század elején a barokk tömegformálás ismét előtérbe került a historizáló, eklektikus épületekkel. Visszatért némileg tehát a szimmetria is. Tipikusan barokk paloták tömegformálását idézi az eklektikus, dominánsan szecessziós jegyeket magán viselő városháza vagy a kisszeminárium.

Az I. világháborút követően a klasszikus építészeti stílusokat egyre inkább felváltja az előregyártott elemekből építkezés, megjelenik a modern építészet, majd főleg a II. világháború után a gyors és tömeges építkezések. Mindezek a tendenciák az építészetet a funkcionalizmus, a praktikum irányába terelték, így többek között a rizalitok alkalmazása is háttérbe szorult, hiszen a homlokzati síkok ugrasztása feleslegesnek, bonyolító tényezőnek, öncélúnak tűnt az új nézőpontok szerint.
A rizalit tehát nem más, mint az építészet egyik kedvelt eszköze, egy homlokzatformálási módszer, mely manapság már kevésbé jellemző. Ugyanakkor városunk középületein nyomonkövethető fejlődéstörténete, aranykora és csillagának leáldozása is.
Vélemény, hozzászólás?